LPG Cellu M6 Keymodule, Endermologie

LPG a kötőszövet kezelés tudománya

Endermologie a kötőszövet kezelés tudománya

endermologie.jpg

Az endermologie a kötőszövet kezelés tudománya. Az egész test masszírozása a vérkeringés, és a nyirokkeringés fokozása erősíti a kötőszöveteket, segít a méreganyagok, a felesleges zsír eltávolításában. A bőr szerkezete teljesen megújul, ismét feszes, fiatalos lesz, a fiatal szövet nem öregszik, mert a kötőszövetben lévő sejtekben növekszik a collagén és az elasztin termelődés. A műtéti hegek elsimulnak, szinte nem is látszanak. A cellulit 80%-ben eltűnik és az eredmény maradandó, a havi fenntartó kezelések következtében az elért eredmény még fokozható is megfelelő táplálkozás mellett egészségünk és közérzetünk napról napra jobb és jobb lesz.

A különböző testkezelési eljárások során (testtekercselés, izom-stimuláció), karcsúsodik ugyan a test, de az arányok változatlan maradnak. Az Endermologie kézzel irányított kezelőfeje viszont biztosítja, hogy a karon, belsőcombon, térdeken fenék alatt felhalmozódott zsírra koncentráltan dolgozzunk, ezáltal formásabbá válnak a lábak, a karok,és ezáltal az egész test. A gépbe beállított különböző programok továbbá segítenek, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el a fogyasztás terén, mert mindenki a saját kötőszövetének megfelelő kezelésben részesül, hiszen az emberi kötőszövet akár területenként is változik, ezért egy fajta kezelési mód nem elegendő. Az Endermologie fejlett technológiája fájdalommentes és kellemes megoldást nyújt mindenki számára, legyen szó néhány kiló feleslegről vagy akár 20-30 kg-ról.

Ha szeretne megszabadulni a felesleges kilóitól vagy a bőrét elcsúfító cellulittól akkor bővebb infóért katt ide!

000108506_cellulit1.jpg.jpg

FORRADALMI ÚJÍTÁS A NARANCSBŐRKEZELÉSBEN

Sajnos a legtöbb cellulit-kezelés eredménytelen marad, mert csak a cellulit külső tüneteit célozza meg. Ma már bizonyított, hogy a bőr felszínén látható elváltozás csak jelzés, maga a probléma mélyebben fekszik és így mélyebben ható kezelések szükségesek. Az Endermologie® mindezt a fejlett technológia segítségével teszi lehetővé.

A francia LPG Systems által, bő egy évtizede kifejlesztett Endermologie® módszer egy hatásos és kockázatmentes technika, amely a bőr alatt fejti ki hatását. Nem sebészeti beavatkozás és nincsenek káros hatásai a szervezetre. A problémás területeken egy kezelőfejet vezetünk végig, amely két elektronikusan hajtott görgővel masszírozza a testet, és ezzel egy időben, a vákuumos pumpa ritmikusan, de gyengéden beszívja, majd elengedi a bőrszövetet.

A masszázs és a vákuum a hipodermiszben (zsírtartalmú kötőszövet) a vér- és nyirokkeringés felgyorsításával serkenti a sejtek anyagcsere-folyamatait. A felesleges salakanyag kiürül, a vízvisszatartási folyamat csökken és növekszik a zsírégetés. Ennek következtében a cellulit (narancsbőr) fokozatosan csökken, majd eltűnik. A mélyre ható kezelés következtében előfordulhat, hogy a narancsbőr felerősödik, mert a mélyen lévő méreganyagok a felszínre kerülnek, de ez az állapot csak átmeneti, hamar megszűnik, hatására a bőr teljesen kitisztul.

Ha szeretne megszabadulni a bőrét elcsúfító cellulittól akkor bővebb infóért katt ide!

Zsírsejtek

ZSÍRFOGYÁS

Egy 35 perces kezelés alatt az egész testet átmasszírozzuk, majd a problémás területeken összetörjük a zsírsejteket, ami bekerül a nyirokkeringésbe és a vizelettel távozik a szervezetből. A fogyás a zsírból történik, ezáltal 1-2 kg súlyveszteség is látványosabb, mintha ugyanennyit fogyna valaki az izomtömegéből, mivel az izom nehezebb.
Vendégeinknek nem kell választaniuk, hogy melyik testrészükből szeretnének fogyni, egy kezelésen belül az egész testet kezeljük.
Egy 15 alkalmas kúra alatt látványos súlycsökkentés érhető el. Viszont
a kezelés nem helyettesíti a fogyókúrát, hanem beindítja, majd felgyorsítja annak folyamatát és segít abban, hogy tényleg onnan fogyjon az ember, ahonnan szükséges.

Ha szeretne megszabadulni a felesleges kilóitól akkor bővebb infóért katt ide!


FESZESÍTÉS

Kifejezetten a bőr felületének kezelésére, a bőr feszesítésére egy külön kezelőfejet és külön programot fejlesztettek ki. A kezelés hatására fokozódik az elasztin és a kollagén termelődése, ezáltal a bőr visszanyeri fiatalos feszességét és ragyogását. Ha valaki fogyni és feszesedni is szeretne egyszerre, az könnyen megoldható a programok és kezelőfejek változtatásával.

FÁJDALOMMENTESSÉG

„A szépségért meg kell szenvedni” – szokták mondani.
Szerencsére a mai modern világunkban ez már nem így van.
A szépség elérhető fájdalom, kék-zöld foltok nélkül is, köszönhetően az Endermologie® intelligens programozásának.
20 különböző erősségi fokozat közül mindenki számára beállítható a bőrének megfelelő intenzitás. Külön program szolgál a fájdalmas területek kezelésére is, mint például a visszér!
Vendégeink egy kellemes, fájdalommentes masszázsban részesülnek, mialatt szépen fokozatosan megszabadulnak felesleges kilóiktól.

kezelofej.jpg

KEYMODULE: A KEZELŐFEJ

Többféle méretű kezelőfej közül választjuk ki a legmegfelelőbbet, a különböző területek méretéhez igazodva. Ezáltal minden terület kezelhetővé válik egy kezelésen belül, még a toka vagy akár a boka is.
Ugyanakkor a comb, a fenék és a has zsírpárnáit a hagyományos vákuumfejnél 2-3-szor nagyobb kezelőfejjel kezeljük, ezáltal ugyanannyi idő alatt 2-3-szor hatékonyabb a kezelés.
A kezelőfejben a vákuumon kívül két motorizált henger is van, ami tovább fokozza a kezelés hatékonyságát.

KÖTŐSZÖVETNEK MEGFELELŐ KEZELÉS

Az emberi kötőszövet eltérő. Az Endermologie® fejlett programozásának köszönhetően mindenki a kötőszövetének megfelelő kezelést kapja.

A narancsbőrnek 3 típusa létezik:

- Ödémás cellulit
- Zsíros cellulit
- Rostos cellulit

A különböző kötőszövettípusokat egymástól eltérően kell kezelni. A gépbe előre beállított programok lehetővé teszik, hogy mindenki számára a megfelelő kezelést válasszuk ki, saját egyéni kötőszövetéhez igazodva, hiszen előfordulhat az is, hogy pl. a hason ödémás, a fenéken viszont rostos a cellulit.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 3
Heti: 41
Havi: 182
Össz.: 24 560

Látogatottság növelés
Oldal: LPG Cellu M6 Keymodule
LPG Cellu M6 Keymodule, Endermologie - © 2008 - 2024 - lpgendermologie.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »